Régen még úgy örültem a telefonoknak. Akár még gyerekkoromra visszagondolva, amikor vezetékes telefonunk is volt, egyéb módja nem nagyon volt a gyors kapcsolatfelvételnek, hacsak valaki épp nem a szomszédban lakott. Izgatottan rohantam ki az előszobába, ahol a telefonasztal volt, amikor meghallottam a csörgést. Aztán telt-múlt az idő, szinte mindannyian bezuhantunk az online térbe, folyton okosodtak a telefonok, és egy nyűggé vált sokunk számára a folytonos készenlét és elérhetőség. Még úgy 8-9 éve egyszer hetekig nem volt mobilom, mert nem volt pénzem megcsináltatni. Na jó, mit kamuzok? Lett volna, de imádtam nélküle létezni. Egyébként is folyton le vagyok némítva, egyébként se hív nagyon senki – a mai generáció jellemzően más felületeken kommunikál, legalábbis az én baráti társaságom biztos –, minek is a telefon? Egyedül az hiányzott benne, hogyha valami random gondolatom volt, nem tudtam rákeresni a részletekre, manapság pedig már minden esemény, akció, lehetőség online fut nagyot, úgyhogy biztos erősebb lenne a FOMO esetemben, mint annak idején. És a fotózás lehetősége is hiányzott. Nem mintha egyfolytában képeket készítenék – Gen Z barátaimmal ellentétben –, de jó tudni, hogy ott a lehetőség. Összességében tehát teljesen jól elvoltam a telóm nélkül, és hihetetlen végigélni, hogy a tégla nagyságú mobiloktól meg a betárcsázós nettől – aminek használatával egyidőben „süket” volt a telefon – idáig jutottunk. Pedig nem vagyok idős, szóval elképzelni sem tudom, hogy a technológiai fejlődést hogy viseli mondjuk az X-generáció. Bár azt látom, hogy van, aki jobban boldogul, van, aki kevésbé, de az biztos, hogy náluk sokkal kevésbé természetesen jön ez az egész, mint az én korosztályomnak, pláne az utánunk következőknek. Egyébként lehet, hogy sokkal boldogabb lenne az életem, ha nem lenne a késztetés bennem, hogy pörgessem a pár mp-es videókat, és böngésszem a legújabb tartalmakat…
De azt hiszem, a mértéktartás lesz számomra a kulcs, nem a teljes ignorálása ennek a világnak, hiszen sok szempontból nagyon nehéz lenne kivitelezni, és butaság is lenne elesni az online tér nyújtotta lehetőségektől.
Például nem találnék szuper webshopokat, amik megkönnyítik az életem! Erre nagyon jó példa az olajwebshop.hu, ahol motorolajok széles választéka várja az érdeklődőket – de nem csak olajok lapulnak ám a kínálatban…
A motorolajok változatos felhozatala csak az egyik kiemelkedő pontja az olajwebshop.hu tárházának, persze nem véletlen kapta erről a nevét a vállalkozás – de hogy a különböző olajokból is ilyen sok fajtájú van, azt még én sem gondoltam volna. Elég egy típuson belül a különböző gyártókat, márkákat és kiszereléseket nézni… De én már csak azon elcsodálkoztam, hogy személygépkocsiba való olajokon kívül lehet motorkerékpárba és teherautóba való olajokat is kapni a webshopban. Aztán ahogy olvastam tovább, mi van még a menüpontokban, láttam, hogy van kertigép olaj kínálat is, például láncolaj is ezen belül… Na meg mezőgazdasági vagy ipari olajok is, a hidraulikáról nem is beszélve, ahhoz már végképp nem értek. És ez még csak az olajok áttekintése volt – nagyjából! A karbantartáshoz szükséges eszközök tárháza volt még a kedvenc menüm az eddigieken felül. Itt még olyan termékeket is találhatunk, amelyek bicikli tisztításához jöhetnek jól, emellett az autóápolás kívül-belül biztosított a felhozatallal, na és a motorokról sem feledkezik meg az olajwebshop.hu. Szűrők, kenőzsírok, gyújtógyertyák – ha valaki ezekben a kategóriákban szeretne minőségibbnél minőségibb termékeket felfedezni, akkor szintén jó helyen jár az olajwebshop.hu felületén. A termékek tárháza még az eddigieken kívül is tartogat meglepetéseket, autóba való kiegészítő és hasznos felszerelés ugyanis bőven akad a kínálatban. De ha most ez túl sok egyszerre, megértem – akár a keresőt is használhatod, ha az könnyebb, és persze praktikus, hogy egyből elvezet az elképzelésedhez. Így nem kell végigbogarásznod a menüpontokat és az almenüket. Ugyanakkor érdemes egy pillantást vetni a kezdőoldalon a márkák listájára, azaz logóira is, mert így, a vizualitást behozva valószínűleg elég hamar ki tudod szúrni azokat a gyártókat, akiknek a termékeit egyébként is előszeretettel vásárolod, és bízol a minőségükben.
A motorolajok beszerzése sosem volt valami nagy élmény a számomra – egészen addig, amíg meg nem ismertem az olajwebshop.hu-t, aminél nem is tudok kényelmesebb megoldást. Ez a fajta komfort, és a termékek köré fonódó szolgáltatások segítségével pedig náluk valóban élményszámba megy a vásárlás. Ha azon aggódnánk, hogy a szállítás hosszadalmas lesz, vagy nem azt kapjuk a rendelésünkben, amit kiválasztottunk a weboldalon, akkor szeretnék megnyugtatni mindenkit: az olajwebshop.hu maximálisan megbízható. A szállítás minden alkalommal megvalósul az ígért időpontra, a termékekkel kapcsolatban pedig egyszer sem tapasztaltam problémát. Mivel az oldalon jó minőségű termékfotók találhatóak, valamint megbízható, ismert márkák cikkeit forgalmazzák, ezért azzal sem lesz gond, hogy a valóságnak megfelelnek-e a kiválasztott áruk. Minden, amit csak elvárhatunk egy webáruháztól, azt teljesíti az olajwebshop.hu – ha valaki nem nagy online shoppingolós, biztos vagyok benne, hogy annak sem fog gondot okozni a felület használata. A site átlátható és logikus felépítésű, látszik rajta, hogy fontos cél volt a tervezéskor a felhasználóbarát felület kialakítása. Nálunk a családból olyanok is elboldogulnak vele, akik egyébként nem használják sokat az internetet ilyen célra. Plusz azért azt se felejtsük el, hogy nem gyenge szortimentről beszélünk, bőven van miből válogatni… De ezt is nagyon jól megoldották. A menüpontok felépítése abszolút baráti, így nem fogunk eltévedni a termékek rengetegében, és többféle módon is le tudjuk válogatni az általunk izgalmasnak talált árucikkeket. És persze aki keres, az talál – ebben az esetben is igaz a mondás.
Nekem nagyon bevált az online rendelés, sokkal egyszerűbbé tette a mindennapjaimat. Csak bepakolom a virtuális kosárba mindazt, amire szükségem van – ráadásul nagyon jó ár-érték arányban –, és tudom, hogy néhány nap múlva meg is érkeznek hozzám a kiválasztott termékek. Az olajwebshop.hu-ban nem kell csalódnom! Nincs cipekedés, nincs boltról boltra járás, ha valami nincs készleten… Azonban meg tudom érteni azokat is, akik valamiért mégis szeretnek fizikai üzletben vásárolni, vagy csak bizonyos termékeket szeretnek inkább személyesen is megvizslatni, mielőtt pénzt adnak ki rá. Így ennek a tábornak jó hír lehet, hogy Budapesten három üzlettel is rendelkezik az olajwebshop.hu, ahol bizony az árukészletük jelentős része fellelhető és megvizslatható. Szóval annak, aki a fővárosban vagy a környéken él, esetleg gyakran jár Budapestre valamilyen okból, megoldást jelenthetnek az üzleteik is. Viszont a webshopból bárki vásárolhat szerte az országban, a kiválasztott címre szállítják a termékeket kényelmesen és gyorsan. Én továbbra is az utóbbi mellett szavazok! (De lehet, hogy egyszer becsábulok egy üzletbe is, elvégre soha ne mondd, hogy soha…ti mit gondoltok?)