A mai napig emlékszem mennyire dühös volt anyukám az okostelefonokra, amikor először megjelentek az otthonunkban. Azzal kezdődött hogy az egyik öcsém az osztálytársától kapott egy érintő képernyős telefont. Az osztálytársa azt mondta mivel neki vettek egy újat a szülei, már nem használja a régit. Az öcsém pedig elképesztően boldog volt, mert a mi szüleink soha nem vásároltak volna nekünk ilyesmit. Azon a tulajdonképpen teljesen érthető véleményen voltak, hogy egy telefon telefonálásra legyen való. Arra pedig tökéletesen alkalmasak voltak a régi fajta nyomógombos mobilok is. Mi gyerekek azonban természetesen nagyon is érdeklődtünk az aktuális trendek iránt, ezért irigykedve figyeltük ahogy egyre több osztálytársunk kapott okostelefont.
Egy idő után már a szüleink sem tudtak teljes mértékben ellenállni a technikai újításoknak, és szépen lassan nekem és a többi testvéremnek is modern érintőképernyős telefonja lett. Mára pedig anyukám is ilyet használ. Gyakran nevetek magamban, amikor visszaemlékszem arra mennyire ellenezte az elején.
Nem is olyan régen például kapott egy linket az egyik barátnőjétől: Gree Klíma – PACO HAUS. Már egy ideje böngészte a netet klíma berendezések után kutatva, mert a házunkban eljött az ideje egy új légkondi felszerelésének. A régi már nem éppen jól működött.
Együtt nyitottuk meg a weboldalt. Nekem már első pillantásra nagyon megtetszett, mert látni lehetett rajta hogy egy igazán rendezett, nagy odafigyeléssel megtervezett felületre érkeztünk. A kategóriák feliratra kattintva gyorsan megtaláltuk a Gree klímát. Ezen belül számos termék közül lehet választani. Amikor megnyitjuk őket, részletesebben is olvashatunk róluk. Mi első lépésként a Gree Dark X 3,5kW klímaberendezést néztük meg. A szüleim számára fontos volt hogy az új készülékek sötét színű legyen, mivel ez jobban illik a szoba berendezéséhez. Sötét színű klímát azonban sokkal ritkábban látni, mint fehéret. Éppen ezért nagyon örültünk amikor észrevettük, hogy a pacohaus weboldalán kapható dark klíma is. A színe mellett természetesen a tulajdonságait szintén figyelembe vettük és elolvastuk. A Gree Dark X 3,5kW egy téliesített klíma, amely időzítővel, turbo funkcióval, infra távirányítóval, wi-fi-vezérléssel, LCD kijelzővel és egyedi dizájnnal rendelkező készülék. Amellett, hogy légkondiként rendkívüli jól funkcionál a nyári melegben, télen akár -20 fokos hidegben is képes hatékonyan fűteni. A weboldalon feltüntetett ár a klíma beszerelését is tartalmazza. Előfordulhat azonban néhány olyan szerelést nehezítő körülmény, amely esetében plusz díjat kell fizetni. Ezeket szerencsére érthetően és megfelelő részletességgel feltüntették a honlapon.
A klímák mellett hőszivattyúk szintén vásárolhatók a pacohaus felületén. Annak érdekében, hogy senkit se érjen csalódás, a berendezések beszerelése előtt egy ingyenes felmérés vehető igénybe. A felmérés során árajánlatot is kapunk, emellett pedig a helyszínre érkező szakemberek felmérik hogy a házunk vagy lakásunk adottságainak melyik berendezés felelne meg a legjobban. Különösen a hőszivattyú esetében igaz, hogy nagyon nem mindegy milyen típusút választunk, mert ez a hatékonyságát is befolyásolhatja. Egy ilyen nagyobb beruházás előtt pedig mindenképpen érdemes átgondolni a lehetőségeinket.
Amennyiben kíváncsiak lennénk további klímával vagy hőszivattyúval kapcsolatos információkra, érdemes lehet megnyitni a „Tudástár” oldalt, ahol érdekes cikkeket olvashatunk a témában. Anyukám mindenesetre elmentette az okostelefonjába a Gree Klíma – PACO HAUS linket. (Már azt is tudja, hogyan lehet weboldalakat menteni!)