Kedden este egy Redmi kijelzőjét cseréltem a konyhaasztalon, és éjjel fél tizenkettőkor vettem észre, hogy megint vérzik a hüvelykujjam töve.
Nem a hőlégfúvótól, nem is a felfeszített kerettől. Egyszerűen berepedt a bőr. Amióta a garázsban komolyabban belejöttem a telefonjavításba, minden munka után izopropanollal mosom le a kezem, a fluxmaradék pedig amúgy is szárít. Egy este három-négy alkalommal is nekiesek a mosdónak, mert zsíros ujjal nem lehet ragasztócsíkot a helyére nyomni.
Télen ez odáig fajult, hogy a jobb kezem ujjbegyei megkeményedtek. Ez pedig pont ott baj, ahol a legkisebb szalagkábelt kell egy csipesszel a helyére pöccinteni. Aki csinált már kijelzőcserét, tudja, hogy ott milliméterek döntenek, és egy érzéketlen ujjbeggyel dolgozni idegőrlő. Kétszer csúsztam meg a csipesszel, és a második alkalommal egy alaplapi csatlakozó fülét törtem le.
Vettem drágább kézkrémet, aztán még drágábbat. Reggelre mindig ugyanott voltam. Kezdtem gyanítani, hogy nem a krémmel van a baj, hanem azzal, amivel naponta ötször lemosom magamról a napot.
A telefonos dolgokhoz nem sok köze van, de az idei tél végén pont emiatt kezdtem el valami egészen mással foglalkozni.
A szomszédom, akivel a kerítés fölött szoktunk beszélgetni, egyszer csak nyomott a kezembe egy darab szappant. Nem boltit, hanem olyat, amit ő öntött. Elmondta, hogy évek óta ezzel mosakszik az egész család, és hogy nála is a bőre miatt kezdődött az egész, csak neki a kertészkedés és a földmunka volt az oka. Kicsit hitetlenkedve fogadtam, elraktam a fürdőszobába, és két napig el is felejtettem.
Amikor először használtam, az fogott meg, hogy utána nem kellett azonnal bekenni a kezem. Ez apróságnak hangzik, de aki naponta ötször mosakszik, annak nem az.
Két hét múlva mentem át hozzá megkérdezni, hol szerzi az alapanyagot. Akkor mutatta meg a pipereporta.hu webáruházát, ahol szappanhoz, gyertyához és kozmetikumokhoz lehet alapanyagot rendelni. Ő azt mondta, azért maradt ott, mert nemcsak eladnak, hanem meg is mutatják a technikát: az oldalon végig lehet nézni például a pikkelyes lúg vízben való oldását vagy a SWIRL technikát, és ezek nélkül ő biztosan nem mert volna nekiállni.
Nekem elsőre a lúg volt a félelmetes. A szomszéd viszont türelmesen elmagyarázta, hogy pontosan úgy kell hozzáállni, mint a forrasztóállomáshoz: védőszemüveg, kesztyű, elszívás, és semmi kapkodás. Ez az összehasonlítás fogott meg. Aki egy 350 fokos pákával naponta dolgozik egy szétszedett készülék fölött, az meg tudja tanulni a másik szakma alapszabályait is. A garázsban egyébként adott is volt minden: elszívó, védőszemüveg, digitális mérleg, ami tizedgrammra mér, mert az akkumulátorokat is szoktam mérni.
Az első adagnál a kiegészítőkkel jártam a legjobban. A szappan készítése nem áll meg a lúgnál és az olajnál, kell mellé egy csomó apróság, ami külön kategóriában van náluk. Én dekorsóval indultam, az 500 grammos nátrium-klorid 390 forint volt, és pont elég egy kezdő adaghoz. Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen alap dolgon fog múlni, hogy a végén kézbe vehető lesz-e a darab.
Az első blokkom csúnya lett. Egyenetlen, foltos, és az egyiket túl korán vágtam fel, ezért morzsálódott a szélén. A második viszont már olyan volt, hogy oda mertem tenni a fürdőszobába a vendégek elé is. Négy hét után vettem észre, hogy este a munka végén nem nyúlok automatikusan a kézkrém után. A hüvelykujjam töve azóta nem repedt be, és a csipeszt is biztosabban fogom.
Ma már a szappan készítése nálam ugyanolyan hétvégi rutin, mint a beérkezett készülékek szétválogatása. Egyik sem bonyolult, csak sorrendje van, és mindkettőnél a türelmetlenség a legdrágább hiba. A pipereporta.hu-ról szoktam pótolni, ha valami elfogy, a szomszédnak pedig azóta is tartozom egy sörrel azért az első darabért.